VÍZILABDA
A sportág bemutatása
A vízilabda-mérkőzéseket 30 × 20 méter területű pályán játsszák, ahol a víz minimális mélysége 180 centiméter. A pálya mindkét alapvonalán kapuk állnak, amelyeknek szélessége 3 méter, magassága pedig a víz felszínétől számítva 90 centiméter. A csapatok célja, hogy az ellenfél kapujába minél többször bejuttassák a 70 centiméter kerületű labdát.
Egy csapatot 13 játékos alkot, úgy, hogy egyszerre csak heten tartózkodhatnak a pályán. A többiek csereként bármikor bevethetők. Egy mérkőzés négy negyedre oszlik. Minden egyes játékrész nyolc perc. Az első két negyed, valamint a harmadik és a negyedik játékrész között a szünet kettő perc, míg a második és a harmadik negyed között az úgynevezett nagyszünet időtartama 5 perc. A támadó csapat 30 másodpercig szőheti támadását, utána kapura kell dobnia a labdát. Amennyiben a lövés a kapufáról vagy az ellenfél valamelyik játékosáról ismét a támadócsapat tagja elé pattan, akkor újra indul a támadásidő. A játék közben elkövetett szabálytalanságért a játékvezetők szabaddobást ítélnek, de súlyosabb esetekben 20 másodpercre kiállíthatják a vétő játékost. Ha egy játékos a mérkőzés folyamán háromszor kerül a kiállítás sorsára, akkor el kell hagynia a medencét annak a meccsnek az idejére végleg, ám a helyén cserejátékos szerepelhet. A mérkőzést két játékvezető vezeti. Amelyik csapat több gólt ér el, az nyeri a mérkőzést.
Története
A vízilabda angol „találmány”. Tekintettel, hogy az újkori labdarúgást is a britek hozták létre, a foci mintájára az elnevezése: Football in the water, azaz „labdarúgás a vízben” volt. A történelemkönyvek tanúsága szerint a világon az első vízilabdameccset 1884-ben angol evezősök játszották. Akkoriban még nem létezett kapu, tehát csak úgy lehetett gólt elérni, ha a labdát a pálya végében álló csónakra vagy tutajra helyezték, illetve dobták. Magyarországon 1889. július 30-án Siófokon rendezték meg az első vízilabda-mérkőzést, a rendszeres magyar bajnoki küzdelmek pedig 1904 óta zajlanak. A vízilabdázás 1900 óta szerepel a nyári olimpiák programjában.
Miért választottam a vízilabdát?
Dr. Molnár Tamás
világbajnok és háromszoros olimpiai bajnok:
„Úszással kezdtem, majd 8 évesen áttértem a vízilabdázásra, mivel olyan sportágat akartam választani, ahol a csapatban való játék a meghatározó. Szerencsére hamar bekerültem a korosztályos válogatottba, ahol mind emberileg, mind szakmailag remek társaság verbuválódott össze, melyben valóban élmény volt a játék. Az ifi- és junior korosztályban minden tornát győzelemmel zártunk. Az OB I-es csapatba jutást követően a felnőtt válogatottba kerülés volt a cél. A sportág példaképeinek sikerei motivációt és erőt adtak hozzá, vállalva sok lemondást is. Nem volt könnyű egyidejűleg helyt állni a jogi egyetemen és a versenyeken, vagy szórakozás helyett edzésre menni, de végig ott lebegett a szemem előtt a kitűzött cél, amely csak ezen az áron érhető el, türelemmel és kitartó munkával. Kemény Dénes kapitánysága idején, 12 éves válogatott pályafutásom alatt megnyertünk mindent, amit ebben a sportágban lehetett. Remélem, a mi sikereink ugyanolyan ösztönzőleg hatnak a most felnövekvő generációra, mint annak idején ránk a sportág »nagy öregjei«. Ez azt az üzenetet hordozza a fiataloknak, hogy szeressék, amit csinálnak, és ha kellő kitartással teszik, az áhított cél sem marad el. De ha csak annyit érnek el vele, hogy olyan közegben nőnek fel, melyben egy életre szóló élményben lehet részük, és ahol örök barátságok köttetnek, már megérte.”
