TORNA
A sportág bemutatása
A torna mozgásanyaga természetes mozgásokból (futások, járások, ugrások, kapaszkodások stb.) és egyéb elemekből tevődik össze. A nőknél a felemás korlát, a gerenda, az ugrás és a talaj, a férfiaknál pedig a nyújtó, az ugrás, a gyűrű, a korlát, a lólengés és a talaj szerepel a tornaversenyeken. A női felemás korláton és a férfiak nyújtógyakorlataiban a kézzel a szert fogva végrehajtott lendületek, különböző óriáskörök és ezek variációi szerepelnek, miközben a tornászoknak a mozdulataik végrehajtásának szépségére is ügyelniük kell. A gerendán a női tornában egy sajátos, az egyensúlyérzéket a tökéletesre fejlesztő mozgásanyagot kell megtanulni, és lehetőleg tökéletesen bemutatni. Az ugrás így történik: 25 m nekifutás majd a dobbantóról való elugrás után kéztámaszból az ugrószerről ellökődve akrobatikus mozdulatot (általában szaltót) kell végrehajtani, és egy pontos leérkezéssel, elmozdulás nélkül, „beleállva” kell a szőnyegre kerülni. A férfiak gyűrűn lendületi és erőelemekkel kombinált gyakorlatokat mutatnak be, és a gyűrűnek a lehető legkisebb kilengést megengedve kell mindezt végrehajtani. A férfi korlátgyakorlat két párhuzamos karfán történik. Ebben a gyakorlatban szintén lendületi és erőelemeket mutatnak be a tornászok, miközben figyelni kell a feszes, nyújtott lábtartásra, a test egyenességére. A lólengés két db kápával felszerelt szeren történik, ahol a tornászok ún. „párosköröket” mutatnak be, a kápákon és magán a szer testén való kéztámasszal, többnyire zárt, nyújtott lábbal. Az ollóknál és bizonyos fajta páros körzéseknél a lábterpesztés is megengedett. A talajon a női tornászok zenére mutatják be a gyakorlataikat, melyekben – a férfiaknál is – balettszerű tánclépésekkel, gimnasztikai mozgásokkal tarkított összekötő elemek, továbbá bonyolult és sok-sok gyakorlással elsajátított akrobatikus ugrások és ezek kombinációi szerepelnek.
Története
Bizonyíthatóan a tornalovat kell a legősibb tornaszernek tekinteni. Az ókori római birodalom hadügyeiről szóló műben olvashatjuk, hogy a légiós katonák fából készült lovakon gyakorlatoztak. Ez a mozgó lóról leugrást, illetve az arra való felugrást jelenti. A 17. század végén a céllövő versenyek műsorában már a birkózás és a lóugrás is szerepel. A lótorna évtizedekig csak ugrást jelentett. A 19. század közepén a svájci tornászok jelentkeztek a ló kápáján támaszban, különböző láblendítéseket is tartalmazó kombinációs gyakorlatokkal. Az 1900-as párizsi olimpián a német tornászok már különböző pároskörzéseket is bemutattak. 1903-ban a FIG főversenyén, a világbajnokságok elődjén jelent meg a lóugrás különálló számként.
Miért választottam a tornát?
Berki Krisztián
Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes:
„4 éves voltam, mikor megismerkedtem a tornával. Az tetszett meg az egészben, hogy lényegében nincs egyforma edzés, mert 6 különböző szer van a tornában. Élsportolóként nagyon sok olyan helyre eljutottam, ahová e nélkül nem lett volna lehetőségem.”
