SÍ
A sportág bemutatása
A síelés havon történő siklás, sílécek és síbotok (vagy anélkül) segítségével, különböző terepeken vagy építményen. Az északi síversenyzés a sportág legrégibb formája, szakágai a sífutás, síugrás. A sífutás változatos terepen, különböző távolságú, jelölt pályán történik. Klasszikus formája az előre kijelölt párhuzamos nyomban történő ún. diagonális mozgás. A 80-as évektől külön versenyszámként a szabadstílusú sífutás teszi ki a versenyek mintegy 50%-át. A síugrás alapkelléke a síugró sánc, melyeket az elérhető síugrás távolsága alapján kategorizálnak. Középsánc: 70-90 m, nagysánc: 90-130 m, repülősánc: 130 m-nél hosszabb ugrásokat tesz lehetővé. A sáncokat szigorú szabályok alapján építik, részei: a nekifutó lejtő a sáncasztallal, az érkező lejtő rész és a kifutás helye. A versenyző a nekifutó lejtőn siklás után a sáncasztalról ugrik el, és aerodinamikus testtartás mellett igyekszik a legtávolabbra repülni. Az ugrás hossza az asztal élétől a talajérésig mért távolság. A biatlon (sílövészet) a szabadstílusú sífutás és kispuskalövészet kombinációja. Különböző – max. 20 km – távolságú sífutás közben kétszer vagy négyszer az a feladat, hogy 50 m távolságba elhelyezett 5-5 db célt kell eltalálni, fekvő és álló testhelyzetben. Hibás találatonként egyéni versenyen 1-1 perc büntetőidőt kap a versenyző, a többi versenyszámban 150 m hosszú büntetőköröket kell futnia. Az alpesi sí versenyszámait lejtős terepen, különböző távolságra elhelyezett kapuk között rendezik. A kapuk egymástól való távolsága és a pálya hossza alapján műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuperóriás-műlesiklás és lesiklás versenyszámok vannak.
A snowboard (hódeszka) lejtőn lesiklás esetében mindkét láb egy csúszó talpon helyezkedik el. Versenyszámai a félcső, óriás-műlesiklás, ugrás.
A freestyle (szabadstílusú sí) lejtőn lesiklás versenyszámai a mogul (buckasíelés), ugrás, félcső, síkrossz.
Története
A síelés mintegy 4000 éves, és az északi népek körében terjedt el, elsősorban a havon történő közlekedést, élelemszerzést szolgálta. A sportszerű síelés a 19. század közepe után terjedt el Norvégiában, ahol 1877-ben alakult meg az első síklub. Később, 1888-ban F. Nansen a társaival sílécen szelte keresztül Grönlandot, és az erről írt könyve után a sísport az egész világon elterjedt. Magyarországon 1892 decemberében, közel egy időben Chernel István Kőszegen, Bély Mihály és Demény Károly pedig a Kis-Svábhegyen (dec. 4-én) mutatták be a síelést. 1911-ben Tátraszéplakon rendezték meg az első magyar bajnokságot. 1913-ban alakult meg a Magyar Sí Szövetség, amely 14 másik országgal 1924. februárban alapító tagja a Nemzetközi Síszövetségnek. 2009-ben a Nemzetközi Síszövetségnek 111 tagországa volt. A biatlon sportág nemzetközi szövetsége az IBU Nemzetközi Biatlon Szövetség. 2009-ben 66 tagországgal rendelkezett. A síelés 1924-ben került az olimpiák műsorába, és ez évtől rendezik a sívilágbajnokságokat. 1924-ben 4, 2006-ban 38 síversenyszámban avattak olimpiai bajnokokat. Hazánk néhány év kivételével rendszeres részvevője az olimpiáknak és a világbajnokságoknak. Az északi versenyek: férfiak 1924-től, nők 1952-től; biatlon versenyek: férfiak 1960-tól, nők 1992-től; alpesi versenyek: 1936-tól; snowboard: 1998-tól; freestyle: 1992-től szerepelnek a téli olimpiákon.
Miért választottam a síelést?
Döme Zsófia
többszörös serdülő, ifjúsági és felnőtt magyar bajnok, a 2008. és a 2009. évi
magyar bajnokságokon a felnőttek között 1 arany-, 2 ezüst-, 1 bronzérmet,
3-szor csapat aranyat, 1-szer csapat ezüstöt nyert:
„A sísportot azért választottam, mert szeretek száguldozni, szeretem a szabadságot, és persze megvolt hozzá a lehetőségem is. A tél szépsége nagymértékben hozzájárult döntésemhez. Valójában az a fontos, hogy valamit lelkesen, azaz rendszeresen és szeretettel csináljak. A többi jön magától.”
