Okinawa kobudo

OKINAWA KOBUDO

A sportág bemutatása

A „kobudo” elnevezés „régi budó”-t jelent, ahol a budó jelentése: harcművészet. Az Okinawa kobudo több fegyver kezelésének technikáját foglalja magába. E stílus Okinawáról szár­ma­zik, mely ma már Japán része. A főbb fegyverek: bo (hosszú bot, kb 180 cm), sai (fém villa), tunkuwa (vagy tonfa), nunchaku (csép­hadaró két farésszel), jo (rövid bot, kb. 120 cm hosszú), sansetsukon (háromrészes bot), nunti (lándzsa), kama (sarló), eku (evező), timbe (pajzs), seiryuto (bozótvágó kés) és kue (horoló kapa). Természetesen még sok más kobudofegyver is van, ezek csak a legfontosabbak. A különböző eszközökkel egyéni formagyakorlatok és páros technikák is végezhetőek. Az Okinawa kobudo edzéseken a kezdők előbb a pusztakezes alapokkal és a bo technikáival ismerkednek meg, később ehhez folyamatosan hozzáadódik a többi eszköz is. Az Okinawa kobudo fegyverei és technikái éles helyzetekben, élet-halál harcokban lettek kipróbálva és kifejlesztve századokkal ezelőtt, és bizonyították a hatékonyságukat; mára az önkifejezés és az önmegvalósítás eszközeivé lettek. Napjainkban a kobudo Okinawa kulturális kincseihez tartozik, és a világ harcművészeti örökségének része.

Története

Okinawa kobudo

A Ryukyu-szigetvilág fő szigete, Okinawa, már ősidők óta különböző népek összeütközésének, háborúinak színtere volt. A szigetvilágot többször is elfoglalták, felváltva a kínaiak, majd a japánok. Az ott élők élete évszázadokon keresztül az inváziókról, megszállásról és elnyomásról szólt. A lakosság nagy része csupán földműveléssel vagy halászattal foglalkozott. Védekezéshez nem használhattak mást, csak a puszta kezüket és a mindennapi életben használt eszközeiket. A fegyveres ellenállás nagyon kezdetleges volt, egészen a 17. századi japán megszállásig. A japánok a felkelések elkerülésének érdekében betiltották a fegyverek viselését, ezért az okinawaiak saját módjukon kezdték szervezni az ellenállást. Szervezett formában elkezdték egymásnak tanítani a pusztakezes és az eszközökkel folytatott harcot. Nagyon kemény edzéseket tartottak, és a végletekig próbálták szimulálni az élet-halál helyzeteket. Ezek az edzések titokban, főleg éjjel zajlottak.
Matayoshi Shinpo sensei édesapjától már 7 éves kora óta tanult harcművészetet; családjában néhány technika már legalább 400 éve száll apáról fiúra. Az apja emlékére (Ko) Kodokan néven nyitott kobudo dojót (edzőtermet) 1960-ban Okinawán. Hogy az egész világgal megismertesse a kobudót, 1970-ben nemzetközi szervezetet hozott létre. Mivel kobudóban és karatéban is elérte a 10. danfokozatot, így idős korára megkapta azt a nagyon ritka és magas kitüntetést, hogy „Japán Élő Nemzeti Kincsei” közé tartozhatott, mint az okinawai harcművészetek és harci szellem élő megtestesítője. Életét annak szentelte, hogy az Okinawa kobudót megismertesse az egész világgal. 74 évesen, 1997-ben halt meg. Az ő első számú tanítványa Chinen Kenyu mester.

Miért választottam az Okinawa kobudot?

Krizbai Dorka
14 éves:

„Régóta el akartam kezdeni valamiféle harcművészetet, ami nem szabad kezes. A kobudóban megtetszett, hogy semmi valódi fegyver nem szerepel az eszközök listáján, hanem csak munkaeszközök.”

Okinawa kobudo

Hogyan döntsünk?

A választás személyes szempontjai alapján, tudjál meg többet a sportágakról, és fedezd fel, hogy az alkatodhoz, a célodhoz vagy a személyiségedhez, milyen sporttevékenység illik a legjobban.