KICK-BOX
A sportág bemutatása
A kick-box egy küzdősport. A küzdelem során a versenyzők kézzel és lábbal hajtanak végre akciókat (ütéseket, rúgásokat), amelyekkel találatot érően próbálják az ellenfelüket elérni. A versenyeken a sportolók küzdelmi és zenés formagyakorlat versenyszámokban versenyeznek, a nők és a férfiak külön-külön. A küzdelmi versenyszámokat hat szabályrendszerben rendezik. Ezek alapvetően abban különböznek egymástól, hogy az akciók (ütések és rúgások) végrehajtásánál a kontrollált, félerejű (a semi-contact, a light-contact és a kick-light szabályrendszerekben), vagy a teljes erejű (a full-contact, a low-kick és a K-1 szabályrendszerekben) végrehajtás engedélyezett. A semi-, light-contact és a kick-light küzdelmeket egy 8 × 8 méteres, tatamival (szőnyeggel) borított küzdőtéren, míg a teljes erejű küzdelmeket ökölvívó ringben vívják. Az érvényes találati felületek: fej elölről és oldalról (a semi-contactban a tarkó is), a test elölről a nyak és az öv között a test oldalvonaláig, a low-kick, illetve a K-1 szabályrendszerekben a comb, illetve az egész láb is. Ezek mellett engedélyezett technika a lábsöprés is. A sportolók a küzdelmi versenyeken kötelezően védőfelszerelést viselnek: védőkesztyű (a semi-contactban nyitott kezes, a többi szabályrendszerben zárt kezes), lábvédő, sípcsontvédő, fejvédő, fogvédő, férfiaknál szuszpenzor (ágyékvédő), nőknél pedig mellvédő. A K-1 szabályrendszerű versenyeken lábvédőt nem viselnek a versenyzők. Hivatásos mérkőzéseken fejvédőt nem használnak a versenyzők. A formagyakorlat-versenyeken saját koreográfia szerinti gyakorlatok bemutatására kerül sor, zenére.
Története
A kick-box sport az 1970-es évek közepe táján alakult ki, elsősorban az Egyesült Államokban és valamivel később Nyugat-Európában. Megalapítói az amerikai Mike Anderson és a német Georg Brückner volt. A kick-box első elnevezése sportkarate, majd all-style sportkarate volt, később – 1981-től kezdődően – egységesen a kick-box elnevezés használata vált elfogadottá. Az alapítók egyik fő célja az volt, hogy az ütéseket és rúgásokat használó, elsősorban távol-keleti eredetű harci művészetek – a (japán eredetű) karate, a (koreai eredetű) taekwon-do és a (kínai eredetű) kung-fu, valamint a thaiföldi eredetű muay-thai – mozgásanyagát továbbfejlesztve, azokat ötvözve a boxtechnikákkal, egy önálló küzdősportot hozzanak létre.
A kick-box sportág nem tagadja a tradicionális gyökereit, de önmagát mégsem harcművészetként, hanem egy modern, kifejezetten versenycentrikus küzdősportként határozza meg. A kick-box sport legnagyobb világszervezete az 1977-ben alapított WAKO (World Association of Kickboxing Organizations), melynek közel 100 ország a tagja az öt földrészen. A WAKO 2006 óta tagja az AGFIS-nak (Association Générale des Fédérations Internationales de Sports, a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete). Magyarországon a 70-es évek végén, 1979-ben jelent meg ez a sport, osztrák sportolók közvetítésével. A WAKO-nak 1981 óta tagja a Magyar Kick-box Szakszövetség, magyar válogatott csapat első ízben 1981-ben vett részt világversenyen, a 3. WAKO Kick-box Világbajnokságon, Milánóban.
Miért választottam a kick-boxot?
Rácz Dénes
többszörös magyar válogatott, többször állt dobogón a ringes szabályrendszerek (full-contact, low-kick és K-1) mindegyikében; profi világbajnok, ezen kívül K-1 profi magyar bajnok:
„Három bátyám van, s mint a legkisebbnek, ki kellett vívnom a helyemet a családban. Én is megtanultam kick-boxolni. Rájöttem, hogy a mérkőzések nem két, egymást bántó, barbár emberről szólnak, hanem két sportemberről, akik megpróbálnak érvényes találatokat elérni, és kivédeni a másik támadó technikáit. Ez a küzdelem nagyfokú szellemi és fizikai felkészültséget, kondíciót igényel.”
