Az inter-crosse az Észak-Amerikában rendkívül népszerű lacrosse nevű labdajáték teremben játszott, úgynevezett „soft” (puha) változata. A játék 40×20 méteres fedett pályán 4 × 12 percben zajlik két csapat között. A kapu 125 × 125 cm, és előtte a kapuelőtér egy 2,75 cm-es félkör. Ide beugorni, belépni és a labdáért benyúlni tilos a támadó játékosoknak. A csapat maximum 12 mezőnyjátékosból és 2 kapusból állhat, a pályán egyszerre 4 játékos és 1 kapus tartózkodhat. Az inter-crosse rendkívül gyors sport, amely abból adódik, hogy egy játékosnál a labda maximum 5 másodpercig lehet, illetve a labdával csak futni és állni lehet, a labdával sétálni tilos. Ezért az inter-crosse meccseken nagyon sok gyors passzt és akár 60 gólt is lehet látni. A játékosok védelme érdekében mindenféle testi érintkezés tilos. Védekezéskor kötelező emberfogás van.
Feltalálója Pierre Filion, egy québeci testnevelő tanár, aki a lacrosse-ra épülő játékot 1980-ban találta fel, és 1982-ben nevezte el inter-crosse-nak. Ez egy teljes mértékben érintkezésmentes játék. 1985-ben elkezdődtek az első játékok, és ugyanabban az évben megalakult a Nemzetközi Inter-Crosse Szövetség (Fédération Internationale d’Inter-Crosse – FIIC) is. Az első nemzetközi játékot, a World Gamest, azaz a világjátékot 1987-ben rendezték meg. Ez a lebonyolítási forma semmilyen más sportágban nem létezik! A versenyre jelentkező játékosokat a helyszínen sorsolják 6-8 csapatba. Így egy abszolút heterogén (vegyes) csapat jön létre. Mert együtt játszik férfi, nő, fiatal, idős és különböző nemzetiségű játékos a 4 nap során. A World Cup, azaz a világkupa megrendezésére 1999-ig kellet várni. A világkupákon a nemzetek válogatottjai szerepelnek. A nemzetközi szövetség jelenleg 16 tagországot és több ezer játékost számlál világszerte. A sportág hazánkban való elterjedése a szombathelyi testnevelő tanár, Szakály Ferenc érdeme. A játékot 1998-ban a Testnevelési Egyetem által szervezett nemzetközi továbbképzésén ismerte meg, és utána népszerűsítette tanítványai körében, majd csapatával rengeteg bemutatót tartott a dunántúli egyetemeken és iskolákban. A szombathelyi rendezésű 2002-es világkupa után lett népszerű Szombathelyen és környékén.
Pinezits Alexandra
háromszoros világkupa-résztvevő, világbajnoki bronzérmes:
„Lehetőséget adott eljutni más országokba, megismerni más kultúrákat és embereket, energiát, kedvet ad, felszabadít. Rengeteg mindenre megtanít, arra is, hogy hogyan váljunk jobb emberré. Ki kell tartani, amikor mindenki hátat fordít… Sok minden nincs, de egy valami van, a szív! Ez a csapat soha nem adja fel! Soha még más mozgásformában nem éreztem ezt az örömöt, amit ebben a játékban. Úgy fáradok el, hogy észre sem veszem, hogy már mindenem csurom víz, és én csak még többet akarok belőle. Egyszerűen szeretem.”