Évtizedeken át a pályaíjászat jelentette az íjászatot, majd a terepíjászat kezdett elterjedni az íjász sporton belül. Eközben már látható volt az újabb szakágak kialakulása szerte a világon. Visszatérve az íj egykori elsődleges szerepéhez, ismét vadászeszközként kezdték használni, háromdimenziós állatalakokat használva célnak. Innen ered az elnevezés: 3D vadászíjászat. Magyarországon 1997-ben rendezték az első futásíjászversenyt, bár önálló szakágként csak később jegyezték be a Magyar Íjász Szövetségen (MÍSZ) belül. Az 1990-es évektől sorra alakultak a különböző hagyományőrző klubok, íjászegyesületek. A Történelmi Íjász Bizottság 2001-ben alakult meg. A versenyszabályok kidolgozása után 2002-ben már ennek alapján rendezték meg az országos bajnokságot. A lovasíjászat is egyre nagyobb teret hódít világszerte. Több évtizede fektették le az alapjait, és mára már külön szakágként is űzhető sporttá vált. A Magyar Íjász Szövetségen belül jelenleg 7 szakág működik: futás-, lovas-, pálya-, terep-, történelmi és 3D vadászíjász szakág.
Az íj egyike a legősibb vadász- és harci eszközöknek. Ezt bizonyítják a csontból, kőből és szaruból készített kőkorszaki nyílhegyleletek, továbbá az Altamira-barlang paleolitikumból származó, íjazó alakokat ábrázoló barlangrajzai.
A görög, a perzsa és a szkíta háborúk idején az íjak nagy szerepet játszottak a harcokban, de a sportágat versenyszerűen is űzték i. e. 700 körül.
A középkorban az íjászat klasszikus hazája Anglia volt; III. Edward uralkodása alatt az íjlövészet népi sporttá vált.
A honfoglaló magyarok Európa-szerte híres-hírhedtek voltak a nyilaikról. A kalandozások korában a közép- és nyugat-európai népek még az imádságukba is belefoglalták: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”
A pusztai népek félelmetes hírű, összetett, merevszarvú, visszahajtó reflexíjai (köztük a honfoglaló magyarságé is) a modernizálódó Európában évszázadokra a feledés homályába vesztek. Az íjászat mint sport és a szabadidő eltöltésének egyik formája Angliában, a modern sportok őshazájában fejlődött ki pontos szabályokkal és rendszerekkel; manapság a világ legtöbb országában versenyszerűen és szabadidősportként űzik. Az ókori olimpiák műsorán az íjászat nem szerepelt, de a játékok ünnepélyes megnyitásakor az íjászok is bemutatót tartottak. Az újkori olimpiai versenyek közül már a II. (1900, Párizs) játékok műsorán helyet kapott az íjászat, és utána még három alkalommal (1904, 1908 és 1920) ünnepelhettek a sportág hívei olimpiai bajnokokat. Azóta viszont egészen 1972-ig, a müncheni játékokig az íjászat nem szerepelt az olimpiai sportágak előkelő családjában. Több mint fél évszázad után azonban a 20. nyári olimpián ismét megjelentek az íjászok. Ettől kezdve minden olimpián rendeznek férfi és női egyéni, 1988-tól férfi és női csapatversenyeket is.
Nagy Béla
olimpiai 5. helyezett:
„Nagyon fiatalon, 14 évesen kezdtem el az íjászatot, eleinte játék volt, gyerekként magamnak készítettem íjat meg nyilakat. 1957-ben vettem észre, hogy a téli korcsolyapálya helyén nyáron íjászok vannak. A Pesterzsébeti Vasas Tornaclub Íjász Szakosztálya volt ott. Akkor kezdtem el rendszeresen íjászkodni, és azóta sem hagytam abba.”